Iskolánk hetedik osztálya 5 821 200 forintot nyert a Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt Határtalanul! pályázaton.

A májusi utazás előkészítéseként március 18-án projektnapon vettünk részt.

Először a Magyarság Házába mentünk, ahol rendhagyó óra keretében beszélgettünk a Trianoni Békeszerződés következményeiről, a szórványmagyarságról, valamint a Felvidéken élő magyarokról.

Ezt követően Várpalotára utaztunk, ahol a Nagy-Magyarország Parkot és a Trianon Múzeumot tekintettük meg. A múzeumban három csoportra osztva tárlatvezetők irányításával látogattuk végig a kiállításokat, melyek lenyűgözőek voltak.

 

Az áprilisi osztályfőnöki órákon Zsuzsa néni kiemelte, hogy bár jelenleg a történelmi Magyarország területén több mint féltucatnyi különböző ország osztozik, mi anyaországiak és a kirándulásunk során felkeresni kívánt magyarok is ugyanazon nemzet tagjai. Átismételtük az ott élő magyarság létszámát, az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okait és a határkijelölés folyamatának érdekes momentumait. Enikő néni ismertette a tanulmányi kirándulás részletes programját, valamint a toleráns viselkedés alapszabályait és  azt, hogy a buszos utazás során milyen szabályokat kell betartanunk. Ezt követően 3 fős csoportokban dolgoztunk. Minden csoport kapott egy laptopot és egy feladatlapot, és az eddigi tanulmányaink során elsajátított irodalom, történelem, földrajz témakörei és a kirándulásunk során megismerni kívánt ismeretek között kapcsolódási pontokat kerestünk. Ezután megnyitottuk a Határtalanul Barangoló honlapon a Felvidék fület (https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli), és megcsináltuk az ott található feladatok egy részét.

Izgatottan és felkészületen várjuk a kirándulást!