Tanulmányi kirándulás Szlovákiában
Iskolánk hetedik osztálya 5 821 200 forintot nyert a Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt Határtalanul! pályázaton.
A "Templomdombis diákok Rákóczi nyomában" program keretében a Felvidékre kirándulnak tanítványaink Enikő néni, Zsuzsa néni és Gabi néni kíséretével. Az útjukról készült naplót az alábbiakban olvashatják:
1. nap:
Fél kilenckor gördült ki a buszunk a szentendrei Castrum parkolóból, fedélzetén 30 lelkes hetedikessel, három kísérőtanárral és Klári nénivel, az idegenvezetőnkkel. Somoskőújfalunál léptük át a magyar határt, s meg is érkeztünk Szlovákiába.
Első utunk a füleki várhoz vezetett. A XII. században sárból és kőből épült várat a tatárjárás után kőből építették újjá. 1246-ban IV. Béla elkobozta Fulkó lovagtól, aki szerelméért, Erzsébetért sok garázdaságot elkövetett, többek között hamis pénzt is veretett. A mohácsi csata után megnőtt a vár jelentősége, fontos stratégiai pont volt, mivel a kereskedelmi utakat védte. 1554-től 39 évre törtök kézre került. A fénykorát a XVII. században élte, majd mivel az 1615-ös tűzvész után újjáépítették. 1645-ben evangélikus gimnázium működött benne. 1682-ben Thököly Imre felrobbantotta, hogy ne kerülhessen Habsburg kézre. 2007-ben nyílt meg benne az a múzeum, amit ma mi is megtekintettünk. A vár aljában bunker található, ahova a második világháború alatt menekülhettek a város lakói.
Ezt követően Rozsnyóba mentünk. A Sajó partján lévő várost szász bányászok alapították. A négyzet alapú Fő téren megnéztük a Püspöki Palotát, a Ferences Templomot és Kolostort, az őrtornyot, a Városháza épületét, valamint bementünk a Szűz Mária Mennybemenetele Templomba, valamint megcsodálhattuk Andrássy Franciska grófné bronzszobrát.
Ezután érkeztünk meg Betlérre, ahol a szállásunk található. A kastély kertjében játszottunk egy kicsit, majd összefoglaltuk a napi élményeinket.