Tavaly kezdődött, még a vírusmentes időkben… Egy pályázati felhívás került a kezünkbe: Bogáncs, a pumi címmel általános iskolások részére országos vers-, mese- és prózaíró pályázatot írt ki a Magyar Pumi Klub, mint a Hungarikum Pumi kutyafajta államilag kijelölt tenyésztőszervezete Fekete István születésének 120., a klub megalakulásának 20. évfordulója alkalmából.
A zsűri tagjait neves, kortárs írók alkották Nyulász Péter, a Helka-trilógia megálmodójának elnökletével.
Zöld Zalán, a végzős osztályból gondolt egyet, kettő lett belőle, kiötlött egy pumis verset. Épp elkezdtük ízlelgetni, csiszolgatni, mikor beütött az online világ.
Zalán verse háttérbe szorult. Mindannyian próbáltunk az új rendszerben át- és helytállni.
Teltek, múltak, peregtek a hetek, mígnem egyszer csak a fiók mélyéről megszólalt egy kutyás hang: Itt vagyok! Most már velem is foglalkozzatok!
Hipp-hopp elővettük a verset, s mikor kikerekedett, beküldtük bírálatra békével.
Eljött a nyár, majd a lombhullás is, az eredményhirdetés ideje rég lejárt, hír nem érkezett. Így történt ez.
Vagy mégsem? Hónapokkal később Zalán pakkot kapott! Teli ajándékkal és egy oklevéllel, melyben közhírré tétetik, hogy
Zöld Zalán versével az országos pályázaton II. helyezést ért el!
Most már kerek a történet!
Szívből gratulálunk, Zalán!
A pályázat eredményhirdetése és nyertes pályaművei:
https://pumiklub.eu/hu/aktualis/irodalmi-palyazat
https://pumiklub.eu/uploads/articles/217/Bogancs-vers.pdf
Zöld Zalán: Vezér(el)Ő
Az ember a kutya legjobb barátja,
a kutya elhiszi majd, ha látja!
A kutyák dühösek voltak az emberekre,
mert vagy otthon fekszenek hemperegve,
vagy el vannak foglalva a munkájukkal,
s nem törődnek sajnos, a kutyájukkal.
Most hívták össze a kutyagyűlést,
ez okozta a nagy feltűnést!
Az elnök állt a mikrofon mögött,
s a készülék bekapcsológombjára bökött.
Azonban egy kutya közbeszólt –
Ő a pénzügyi miniszter volt –
„A gazdáink nem adnak nekünk elég csontot,
tegyünk a mondatunk végére pontot!” –
mondta a miniszter, s abbahagyta a beszédet.
De ebben a pillanatban jutott valami eszébe:
Hogy az ember kényeztette,
a szőrét fényeztette,
etette, itatta,
szebb lett az élete miatta!
A miniszter a mikrofontól egyre hátrébb álla, s piroslott az arca, mint a málna.
„Kutyák! Emlékezzünk mit adtak nekünk az emberek!?
Felzúgtak az óceánok, s a tengerek,
ahogy a kutya otthon szendereg
az életünk csakis így kerek!”
Ezt ő mondta, maga az elnök,
ki a szavaival egy hegyet is ellök!
A kutyák megértették bíztató énekét,
én azonban elmondanám az elnök rövid történetét:
Juhászkutya, a birkákért felel ő,
kis pumi, mint falkaterelő.
Egy napon sajnos elveszett.
Útja egy cirkusz porondjára vezetett,
de a kiskutyát onnan ellopták - s otthonától egyre messzebb került,
viszont nemsokára az arcára fény derült!
Vándorútja visszakanyarodott a szülőföldhöz,
lábát erősen odaszorította a fűhöz.
Újra hallotta a kolomp hívó szavát,
S örömében ide-oda tekergette nyakát!
Megszökött, hogy visszatérhessen igazi gazdájához,
nem máshoz, mint az öreg juhászhoz.
Még most is ott lakik,
Csak a kutyakormánynál dolgozik.
Nemrég elnöknek választották,
Hogy jó "vezér" lesz belőle, tudták.
Bogáncs a pumi, mert hogy az elnök, a vezér ő volt
Kinyitotta száját és még egy szót szólt:
„Az ember a kutya legjobb barátja -
A kutya bizony elhitte, mert látta.”
