Szlovákiában töltött második napunkon először a Magas-Tátrához vezető szerpentinúton gyönyörködtünk a lenyűgöző tájban.

Első úticélunk Késmárk volt, a város, ami 1269-ben kapott városi oklevelet és sajtpiac szervezési jogot. Ez volt a nemesi Thököly család fellegvára. Itt megtekintettük a két evangélikus templomot. Az újtemplom Szlovákia egyik legnagyobb evangélikus templomai közé tartozik, vörös kupoláját jól látni a közeli dombokról. A belső térben három, egy tőről fakadó vallás szimbólumaival találkoztunk: Jézus-szoborral, mely a keresztény, a mennyezeten levő arabeszkekkel, melyek az iszlám és az ablakokat díszítő Dávid-csillaggal, mely a zsidó vallást jeleníti meg. A templomban 1909-ben alakították ki a Thököly-mauzóleumot, ahol tisztelettel adóztunk az örök nyugodalomra helyezett Thököly Imre előtt. Az evangélikus fatemplom mindannyiunkat lenyűgözte. A templom építését az 1681-es soproni országgyűlés XXVI. törvénycikke engedélyezte a városon kívül a kijelölt helyen, kizárólag egyházi forrásból, a legolcsóbb alapanyagból, azaz fából. Még a csavarok is fából készültek. A templom alaprajza egyenlő szárú görög kereszt, festett boltozata a tiszafából készült négy csavart oszlopra és a vörösfenyőből készült széles falakra támaszkodik, az oltár és a szószék hársfából készült. Itt található a legrégebbi és legértékesebb kétmanuálos működő orgona Szlovákiában. A templomlátogatások után átsétáltunk a várhoz, mely a XII. szátadban épült, s eredetileg apácazárdaként működött. Itt született Thököly Imre.

Ezt követően Lőcsére mentünk, ami 1271-ben a szepesi városok tartományának főhelye volt. Még mindig megvannak a dupla városfal épen maradt részei és 5 épen maradt bástya is. A téglalap alkú belvárosba érve megtekintettük Lőcsei Pál fafaragó műhelyét és a Szent Jakab templomot, majd végignéztük a régi Városháza kiállításait. A Felvidék egyik legismertebb műemlékének számító, emblematikus épület számos film számára szolgáltatott remek díszletként. Így pl. itt forgatták Mikszáth Kálmán: Fekete város című, Lőcsén játszódó történelmi regényéből készült filmet. Az épületben, amely egészen 1955-ig töltötte be a városháza funkcióját, ma a Szepesi Múzeum működik, amely látványos kiállításon mutatja be a város ill. a városháza történetét.

Végül a Szepesi várhoz látogattunk el, mely 4 hektáros kiterjedésével Közép-Európa egyik legnagyobb vára. A mészkősziklára épült vár tornyából elláttunk egészen a Magas-Tátra csúcsáig.