Az osztállyal a projektnap alkalmából szentendrei rendőrségre látogattunk el. Ott fogadott bennünket az iskola rendőre, Gáti László. Nagyon sok érdekes dolgot láttunk és hallottunk. Legelőször kimentünk az udvarra, beülhettünk a rendőrautóba, és még a szirénát is beindították a kedvünkért. Rendkívül hangos volt. Megnéztük volna a rendőrkutyákat is, de sajnos nem voltak ott, mert pihenőnapjuk volt. De nem csak a rendőrautót mutatták meg, hanem olyan eszközöket, amiket használni szoktak.

Az épületben a szertárból nagyon sok érdekes dolgot hozott ki Laci bácsi: golyóálló mellényt, gázmaszkot, sisakot, gázsprayt, bilincset és fegyvereket. Le is bilincseltek minket, de mindenki ki tudott bújni belőle. A fegyverekből elég sok fajta van, a kis kézi fegyvertől az óriási romboló fegyverig minden.  Természetesen van ott zárka is, mivel időnként behoznak olyan embereket, akiket nem lenne szerencsés hagyni, hogy az utcán mászkáljanak. Két cella van ott, az egyik cellában egy faágy volt és egy fapad. Nagyon rossz lehet egész nap ott ülni. Mindig van egy rendőr, aki figyeli a kamerák felvételeit a fogdáról. Megmutatták azt is, hogyan vesznek ujjlenyomatot. Az iskolarendőr nagyon kedves volt velünk. Sok érdekes és számunkra új dolgot mondott nekünk.

A rendőrség egy nagyon biztonságos hely. Eléggé fel van szerelkezve fegyverekkel, páncélokkal. Fogda is található itt. Nem mindennapi élmény volt meglátogatni a rendőrséget.  Ha ellátogat oda az ember, garantált, hogy jó élményben lesz része, kivéve, ha nem önszántából megy, mert akkor maradandó, de nem annyira jó élménye lesz.

Ez volt hát a projektnap, kedves olvasónk!

Lászay Lili, Cernic Jázmin, Horváth Linda, Kádár Luca, Miksó Petra, Németh Boldizsár, Orbán Milán, Szabó Janka, Vághy Olivér és Zólyomi András 4. osztályos tanulók írásaiból