„A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”

Az idei tanév tervezésénél elhatároztuk, hogy csatlakozunk a Fenntarthatósági témahéthez. A témahetet az alábbi táblázat szerint tervezzük megvalósítani. A hét elején egy közös iskolagyűléssel kezdjük majd a programsorozatot. Hétközben mindenki a lehetőségeihez, a tantárgyi sajátosságaihoz mérten vállal programokat, projekteket, órákat a fenntarthatóság témakörében.

Ebben az évben a központi Fenntarthatósági Témahét témakörei a közösségi közlekedés, a víz és a Globális Célok közül a „3. Egészség és jóllét” a „11. Fenntartható városok és közösségek” és a „13. Fellépés az éghajlatváltozás ellen” témái köré szerveződnek.

A megadott témákat tematikus ÓRATERVEK és MINTAPROJEKTEK segítségével támogatják korosztályonként. Ezekből és saját ötletekből állítottuk össze a hét programját, melyet az iskolai faliújságon lehet majd böngészni. Lesz papírgyűjtés, "Műanyagböjt", "Ökommandó" és számos a témában tartott óra.

A pénteki iskolagyűlésen mindenkinek lesz majd módja egy rövid bemutatóra. 2-3 mondatban elmondhatják a gyerekek, hogy miben vettek részt, valamint bemutathatják, hogy milyen produktum született.

Csalló Attila